Bia.~
*1 évvel később*
Olyan,hirtelen és gyorsan történt minden. Az egyik percben az iskola padban ültem korán reggel mindössze 16 évesen aki azt se tudja mi van vele..Most meg a szobámban fekszem 17 évesen a plafont bámulom és csak töprengek. Annyi mindenen mentem keresztül.. annyi minden történt.. Eltávolodtam rengeteg embertől.. Főleg Zayn Maliktól és társaitól. Mióta, nem is tudom hogy mondjam.. túlságosan többet éreztem Harry iránt mint a kelleténél megszakadt a velük való kapcsolatom. Egyikkel se beszéltem. Néha Liam írt üzenetet hogy miújság meg ilyenek de már az se nagyon van manapság. Talán nem is emlékeznek ránk Bradfordi lányokra. Már talán Ariana és Liam se beszél.. Liam túlságosan elfoglalt,és befolyásolható. Könnyen túl tehette magát rajtunk. Pedig emlékszem sokat beszéltek és imádták egymást.. Végül Ariana úgy döntött hogy nem működik,ha nem tudnak találkozni, végül szétváltak útjaik és Liam persze nem tett semmit. Úgy gondolom ők még valahogyan egymáshoz fognak jutni és együtt lesznek örökkön örökké. Ariana egy igazi mázlista, úgy ahogyan Linette és Emma is. Mindig elérik amit akarnak. Én pedig egyedül halok meg sok-sok macskával. Komolyan,ha szerelmes leszek vagy bejön egy srác lelövetem magam. Párizsi utamat megjártam úgy érzem sikeresen eltudok helyezkedni divattervezőként a jövőben. Nagyszerű volt az a három hónap. Boldogan,felfrissülten tértem haza,új ismeretségekkel és szuvenírekkel. Onnan kezdődött úgy minden.. mikor vége szakadt és kezdődött valami más. Mikor úgy éreztem hogy teljesen normális és átlagos életem van, és továbbra is az lesz.
***
Gondolkozásom közepette bealudtam,majd másnap reggel arra ébredtem hogy anya ront be a szobába és próbál ébresztgetni. Lassan kinyitottam a szemeimet majd anyára pillantottam aki csak annyit mondott : - Jóreggelt, Kicsim!
Fel se fogtam mi ez így hirtelen. Sose jön be reggelente a szobámba pláne nyáron nem. Anya az ablakhoz szaladt majd elhúzta a függönyt és lelkesen húzta fel a redőnyt. Tuti valami boldogság rohama van édes drága anyámnak mert amúgy ilyet nem csinálna.
- Anya,mit művelsz? - kérdeztem, álmos hangon.
- Kicsim, 11 óra van és estére már programod van. Nem aludhatod át az egész napot.
- Mi? Még is milyen programom? Anya,ugye nem vacsorára kell mennem az öcséimmel? Én vendégségbe nem ülök velük egy asztalnál! Ott olyan idióták,állandóan rugdossák a lábam és ha borsó van a kajában azzal dobálnak.. De ezt gondolom tudod.
- Nem,dehogy. De még a délután Londonba megyünk.
- De,miért?
- Jönnek unoktesódék és a 11 éves Madisont el kell vinned valami One Direction koncertre. Két VIP jegye van és azt szeretné ha te mennél el vele. Így a nevedben is örömmel elvállaltam.
Oké.Itt lefagytam. Miután anya kimondta ezt a mondatot köpni nyelni nem tudtam hirtelen.
- Mi? Mivan? HOGY MI VAN ANYA?
- Igen kicsim,jól hallottad. Ha még akarsz találkozni a barátaiddal délután 4-ig megteheted. Utána indulunk. Egy éjszakát leszünk ott,szóval nem kell sok holmi.- jelentette ki anya,majd kisétált a szobámból. Én teljes mértékben kiakadtam. Azt se tudtam mihez fogjak hirtelen. Ismét őket látni?! Az kész szenvedés lesz nekem. Tuti nem is emlékeznek rám. Én is változtam. Biztos vagyok benne hogy a nevemet se tudják. Úgy éreztem sürgősen írnom kell egy sms-t mindenkinek.
"Hali mindenki,szép reggelt így 11:10-kor. Kiakadási rohamom. Bahhh. 20 perc múlva tali valahol? Csajok ez fontso!"
Mindenkinek elküldtem az sms-t ugyanazt egyszerre és hamar jöttek a válaszok.
Ariana: Rendben,20 perc múlva a Strawberry-be? Meg iszunk egy jó kávét. Mert ahogy elnézem Caroline Hercegkisasszonyt most keltették és nem tud írni. imádlak amúgy. x
Olivia: Oké,20 perc és ott vagyok. És Caroline mindent részletesen! xx
Linette: Bepaliztál?! És nem mondtad?! Strawberrybe tali! x
Kathrine: Egy nyugodt nyári napom sincs mióta hazaértem a nagymamámtól.. azaz tegnap óta. Nyugi,Carly megoldjuk. x
Samanta: van 15 percem elkészülni. Basszus.
Miután mindenki válaszát elolvastam a szekrényemhez pattantam és gyorsan ruha keresésnek láttam.
Gyorsan kikaptam egy fehér rövidnadrágot és egy lila haspólót, majd kócosan a füdőszobába rohantam fogatmosni arcot mosni és megfésülködni. Miután végeztem visszaszaladtam a szobámba és felvettem a megfelelő kiegészítőket a kezemre illetve az egyik fullcapemet a szekrényemből. Iphoneomra kötöttem fülhallgatómat majd siettem az emeletre és felvettem kedvenc Converse tornacsukám. Szóltam szüleimnek hogy leléptem majd gyorslépésben haladtam zene kiséretében a Strawberry kávézó felé. Mikor odaértem megpillantottam a négy lányt egy kinti asztalnál. Odasiettem majd elültem közéjük.
- Sziasztok. Ne haragudjatok siettem. - mondtam lihegve.
- Ugyan,Carly nem késtél pont időben vagy mellesleg rendeltünk neked egy jegeskávét. - mondta mosollyal az arcán Emma.
- Köszönöm,rendesek vagytok.
- Oké,mi volt olyan sürgős? Pont akkor keltem én is amikor írtál sms-t.Rohantam mint a hülye. - faggatózott Samanta,majd meghozták az italainkat.
- Úgy érzem minden kezdődik előlről..
- Még is mi? - nézett értetlenül Ariana majd beleszürcsölt a kávéjába.
- Ma reggel.. anya rontott be a szobámba 11:10-kor,mint ahogyan írtam.. Teljesen fel volt valamiért dobva. Nem is értettem. Ébreszgetett össze-vissza futkosott a szobámban,beengedte a fényt ami reggelente ős ellenségem,meg minden.
- És? Ez eddig nem olyan ijesztő. - értetlenkedett Linette.
- Linette. Maradj. Ennek van folytatása. Közölte velem hogy estére beszervezett nekem egy programot. Rákérdeztem mi az,mit kell csinálnom. Teljes mértékben azt hittem megint vacsora vendégségbe megyünk,de nem. Még annál is rosszabb..
- CAROLINE NYÖGD MÁR KI. - mondták kíváncsian egyszerre.
- Londonba megyek.. a nagymamámhoz. És jönnek unokatesómék.. és.. Madisont nekem kell One Direction koncertre vinnem. Két VIP jegye vagy autogrammosztásra hivatalos meg minden.
- HOGY MI VAN?! - néztek rám kikerekedett szemekkel.
- Reggel én is így néztem ki.
- Gondolod hogy emlékeznek ránk? Egy év telt el. Harryt utálod Zaynvel nem tartod a kapcsolatod ráadásul nem is kapsz róla híreket pedig a családja a szomszédod, Ariana rég nem beszél már Liamvel, Niall meg Niall, Louis meg Louis. - mondta Samanta majd hirtelen mindenki elcsendesedett.
- Nem játszom el megint ugyanazt. Harry vagy 2 hónapig zaklatott még azok után hogy találkozzunk és beszéljük meg mi volt ez. Miután Párizsba utaztam.. azóta hagyott szerencsére.
- Mellesleg. Tényleg járt avval a Lisa izével. Azt hiszem a múlthónapban ejtette a csajt,de azt nem tudom miért. - Linette.
- Utánuk szoktál még nézni? - kérdezte felháborodva Kathrine.
- Néha napján,kijelzi nekem pár oldal mi a helyzet velük. Meg azért. Még Louist eléggé imádolom.
- Tuti nem ismernek meg..és úgy teszem mintha én se tudnám kik azok. A helyzet ilyen egyszerű lesz. Elintézem én. És minden percben értesítelek majd titeket. Rendicsek?
Mindannyian bólogattak majd megittuk a jegeskávénkat és elhagytuk a kávézót. Sétálgattunk,dumálgattunk majd délután kettő fele hazamentem enni és pakolni. Ha Madison ott lesz ott lesz Jeremy is. És Jeremy mindig elviszi az öcséméket valami foci meccsre. Akkor, a szülők élvezni fogják a gyerek mentes estét.. Imádom mikor leráznak. Mehetek az imádott Madisonnal 1D koncertre. Hurrá. Hamarabb készen lettem mindennel úgy hogy már háromkor útnak indultunk..Már a kocsiba idegeskedni kezdtem. Nem tudom mi várhat rám még a nap folyamán..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése