33. Fejezet

Hello babies! x Mizukaa? Én nagyon könyvmoly lettem az elmúlt hetekben. Kiolvastam a Bábelt (olvassátok el,mert megéri!) és most elkezdtem a Szent Johanna Gimit és alig bírom letenni. És állandóan erről beszélek itthon és hisztizek hogy legyen meg az összes amitől rendszerint anyáék kiakadnak :D Na de mindegy is. Anya örül annak hogy inkább olvasok,és írok magamnak mint hogy a tvn csüngenék!:) Amúgy minek dumálok én itt nektek?:D Kellemes olvasást a 33. Fejezethez!:) x
 ui. Köszönöm a 7000+ megtekintést!!! I love my readers!! ♥ Bia.~ 

Dermedten  bámultam Harry aki csak halványan mosolygott és várta hogy szóljak valamit. Igazából várhatta mert jelen pillanatban nem tudtam mit csináljak,bár legszívesebben elfutottam volna villámsebességgel és azt kívántam volna hogy felejtse el ezt a találkozást,de ugye ez nem lehetett lehetséges. A saját baromságomnak köszönhető hogy az automatáig vezető utamat kicsit fel akartam dobni. Soha többet nem fogok ilyet csinálni (a fenéket,tök buli csúszkálni a padlón). Még mindig nagy szemekkel meredtem Harry-ra majd kinyögtem végre valami mondatot ami nem éppen volt meggyőző hiszen le sokkolt állapotban voltam.
- Jaa. Styles. Izé..szóval.. Mizu? - mondtam kicsit remegő hangon. 
- Semmi. Veled? Hogy vagy mostanság? Tényleg,örülök hogy újra látlak. - mondta mire éreztem hogy totál elvörösödök. Tiszta idióta vagyok. Most mondjam azt hogy "én is örülök"? Mert ez nem igaz. Én nem örülök a találkozásnak. Nagyon nem örülök. 1 éve sikeresen elkerülöm őt és barátait és most.. aaaaaaajh.
-   Én.. én jól vagyok. De tényleg. Viszont.. Miért irkáltál nekem névtelenül jó pár smst,és mit kerestél te ott ahol én tegnap?! Ha kémkedsz utánam én nem tudom mit csinálok veled,de lehet nem marad egyetlen egy göndör fürtöd sem. - oktattam ki Harryt aki csak nézett majd folytatta a beszélgetést. 
- Véletlen kerültem oda,persze álruhába. Csak benéztem,végig jártam egy pár boltot és akkor láttalak meg éééééés.. na mindegy is. Nem lényeg. 
- De.. de lényeg. Most.. mi értelme volt? Komolyan,nem kötődöm hozzád,te se hozzám akkor meg miért játszol ilyen nemtudommilyen kémet? Vagy akármit.
- Lényegtelen.. Mellesleg.. 
- Oké Harry,szívesen csevegnék még..de mennem kell. Bocsi. -vágtam a szavába, majd az automatához siettem vettem egy szénsavmentes ásványvizet és gyors léptekkel mentem vissza  a terembe ahol voltunk. Találkozásunk Harryvel eléggé sokkolóan ért,ráadásul ahogy nézi hogy futólépésben,monoton haladok a folyosón. Egyszer hátra is fordultam pont találkozott a tekintetünk,majd laványan elmosolyodott és elment. Beléptem az ajtón majd gyorsan visszaültem a székemre,semmit nem zavarván mert Kathrine éppen a zongorán játszott. Eléggé ügyes lány  a zene terén.
- Sokáig tartott ez a víz vásárlás. Volt valami gond az automatánál? - kérdezte Ian,kiváncsian. 
- Igen,de szerencsére segítettek így minden oké. - füllentettem. A nap hátralevő részében körbevezetett minket az épületben,elmondta mit hol fogunk csinálni,mi merre van. A felére nem is figyeltem. Volt amikor más irányba mentem mint kellett volna. Teljesen el voltam tájolva,nem tudtam másra gondolni csak arra hogy találkoztam Styles-val aki próbált velem beszélgetni én meg le voltam dermedve mint egy szobor. Jellemző. Alig vártam hogy hazaérjünk. Kathrine nagyon élvezte  a mai napot,jobban mintha csak vásárolgatott volna. 16:00-kor értünk haza. Már nagyon fáradt és nyűgös voltam,és nem annyira jó a kaja az ottani büfében. Nem voltak otthon a nagyszüleim mikor hazamentünk. Érdekes. A nagyszülők hagytak egy cetlit hogy "Bevásárolni mentünk majd jövünk". Már mindenki otthon volt. Izgatottan meséltek egymásnak mi történt ma velük. Linette és Ariana aki kémkedni próbált,ami nem is jött össze helyette valami srácokkal lógtak és focizni tanultak. Boldogan mesélték. Oliviának és Emmának tetszett az első londoni táncórájuk, és Samnek is tetszett az a festős valamicsoda amin volt. Mindenkinek szófosása volt,mindenki elakarta mondani a saját élményeit,egyedül én feküdtem a nappaliban a földön,csendben a plafont bámulva. Nem is figyeltem arra hogy miről beszélnek  a barátaim nagyon elvoltam merülve a saját gondolataimba. 
- Carly,minden oké? Kb. félórája értünk haza, és te meg se mukkantál? Pedig elmesélhetnéd a sztorit ki segített neked az automatánál. - piszkált a lábával Kathrine aki a kanapén ült. Felültem,körbenéztem majd belekezdtem az őszinte mondandómba. Nekik nem kamuzok.
- Nem volt semmi baj az automatával. Sőt,simán bevette a pénzem,vissza is adott és ideadta a fél literes vizet. Semmi baja nem volt,jól működött az automata. 
- Akkor.. még is mi tartott olyan sokáig? - kerekedett el Kathrine szeme. - Hol voltál? Parker,mitcsináltál? 
- Hey,semmi rosszat. Vagy is.. hát.. tudod.. a folyosó végén volt az automata,a padló meg csúszott. Én meg feldobtam az oda vezető utamat avval hogy ide-oda csúszkálok. Egyszer neki is mentem egy kukának de az mellékes. Gyakran,épp hogy megtudtam tartani a padlón az egyensúlyom de egy pillanat hevében majdnem pofára annyira megcsúsztam. Ez aféle szokásos szerencsétlenség tőlem. De, nem estem pofára.. mert valaki mellkasát sikerült lefejelnem. Jó kemény,izmos ember mellkasát. Jó,kemény izmos,szép szemű fiú mellkasát. 
- Juuuuuuuuuj. Ki volt? - kérdezték kórusban. Mély levegőt vettem majd kimondtam a srác nevét:
- Harry. Harry Styles. Komolyan,ha nem kap el én pofára esek. Igazából nem akartam vele találkozni,pedig tudtam hogy valahol az épületben van. Csak mindenki dolgozott,csend volt és senkit nem zavart hogy én szórakozom egy hosszú üres folyosón. Lényegtelen. Lényeg hogy váltottunk pár szót,és.. és én sokkot kaptam. - fejeztem be a mondandóm majd ahogy végignézve a többieken mindem elképedve néztem engem. Tágra nyílt szemek,tátott száj,csodálkozó tekintetek. Jó,ők is lesokkolt állapotba kerültek. 
- Csak én vagyok olyan barom aki lefejeli valaki mellkasát. Komolyan.. csak ennyit csináltam. Élveztem,hogy 17 évesen csúszkálok a padlón. Vicces. - vigyorogtam,de valahogy senki nem mosolygott. Mindenki teljesen lesokkolva nézett rám afféle "és te ezek után még bírsz hülyéskedni?" nézéssel. 
- Tehát.. miről beszéltetek? - szólalt meg Emma,majd megint minden tekintet rám szegeződött. Kíváncsiak voltak.
- Semmi olyan komoly dologról. Sose tudom meg miért írogatott névtelenül.. szerinte lényegtelen. Sőt, olyat is mondott "Tényleg örülök hogy újra látlak".  Én meg kerek szemekkel néztem rá.. Ééééés nem bírtam megszólalni. 
- Most akkor kedveled?! - húzta fel a szemöldökét Linette. 
- Dehogy! Ne értsd félre,azért nem bírtam megszólalni mert 1. nem hittem a szememnek és azt hittem bevertem csúszkálás közben a fejem. 2. Le voltam dermedve. Meg azért.. ő ugyan olyan.. 
- Helyes maradt? - fejezte be a mondatom Olivia mire elnevettük magunkat. Később megérkeztek a nagyszüleink és segítettünk nekik rendet tenni a konyhába. Miután készen lettünk én elhatároztam hogy elmegyek egy parkba deszkázgatok,levegőzök kiürítem az agyamat. Egy közeli parkba mentem. Hol a deszkámon mentem a parkban,hol pedig a  kezemben hurcolva sétáltam és zenét hallgattam közbe a mobilomról. Mikor leültem egy padra és élveztem a nyári napsütést így hatóra fele és közbe mobilomat piszkáltam és közbe még mindig szólt a zene a headsetemből. Semmit sem hallottam. Később arra lettem figyelmes,hogy valaki a vállam bökdösi. Kivettem a headsetet a fülemből majd hátra fordultam. Egy srác állt mögöttem majd megszólalt: 
- Nem bánod ha leülök? A két haverom ott szerencsétlenkedik,én pedig letagadni próbálom őket. - mondta majd elröhögte magát. Én bólintottam mosolyogva,majd arrébb csúsztam a padon. 
- Húha. Egy deszkás csaj engedte hogy leüljek mellé. Megtisztelő. - mondta nevetve,közbe deszkámra mutatva amit ide-oda tologattam a földön a lábammal. 
- Nem nagy ügy. Hol vannak a haverjaid? 
- A két barom épp egy trükköt gyakorol,de nagyon el szórakoznak egymás esésein. Bekattantak. Amúgy Luke vagyok. - nyújtotta a kezét mire kezet fogtunk.
- Caroline. De általában csak Carlynak szólítanak.
  Teljesen általános dolgokról beszélgettünk,mióta deszkázom,hol lakom,hogy kerülök Londonba meg ilyenek. Megtudtam róla én is pár dolgot. A nagy városban lakik szintén azon a környéken ahol a nagyszüleim csak két utcával arrébb. Van egy nővére és egy öccse,a szülei elváltak,de már egész jól viseli. Körülbelül egy 180 cm-es 17 éves srácot kell elképzelni,aki teljesen normális a barátaihoz képest. Aranyos mosolya van,nagy kék szemei és szőkés barna haja. Örültem hogy volt társaságom. Fiú társaságom. Rendes gyerek egy a Luke. A barátai meg idióták. Nagyon. 7 fele hazagurultam magára hagyva szerencsétlen Luke-ot az idiótákkal. Megbeszéltük hogy majd még összefutunk valamikor és megkeres a facebookon és a twitteren. Volt értelme Londonba jönni mivel lett egy új barátom. Hazafele anya telefonált. Akinek beszámoltam az elmúlt időkről,azaz az elmúlt két napról. Húha. Kisebb vitát nyitottam abból,hogy nem akarok énekelni,inkább csak deszkáznék és élvezném a nagyvárosi életet,ha már ideküldtek,de persze anya nem hagyta. Hiába próbálkoztam,semmi. Eléggé elszánt volt ebben a témában hogy a kicsi lánya énekes lesz. Hahahaha vicces. Utána meg jött a hülye kamaszos viselkedésemmel, és hogy érthetetlen személyiség vagyok. Mintha ő nem lett volna kamasz.. pff..Aztán már azon is vitáztunk,hogy nagyon akaratos vagyok és el kéne felejtenem a gördeszkát és más irány érdeklődni,majd már csak szimplán azon veszekedtünk hogy én miért nem akarom/akartam ezt az egész Londonba utazást 1 hónapra stb stb. Hazáig telefonon át vitatkoztunk. Miután letettem a telefont,beléptem a házba,kibújtam a cipőmből amit hanyagul az előszobában hagytam gördeszkámmal együtt. Bementem a nappaliba és levágódtam  a kanapéra nagyi mellé aki valami könyvet olvasott.
- Mi újság kincsem? - fordult felém,majd letette a könyvet és az olvasó szemüvegét.
- Anya nem ért meg. Anya semmit nem ért. 
- Telefonáltatok? 
- Kisebb veszekedés is volt. Mondd.. anya milyen volt? Ő milyen személyiség volt mikor annyi idős volt mint én? Sose mesél nekem ilyeneket senki! 
- Anyád elszánt,magabiztos,szép lány volt. Tulajdonképpen nagyon hasonlítotok. Anyád rengeteg időt töltött fiúkkal. Neki szinte fiú barátai voltak és egy igaz lány barátja. Ő aztán zűrös lány volt,persze akkor még más világ volt. Nagyon akaratos volt. És mindenkivel könnyedén össze tudott barátkozni. A Gimiben elég népszerűnek számított. Nagyon szeleburdi volt,voltak olyan napok mikor nagyon szétszórt is volt. Hasonlítasz rá. Csak ő már rég nem emlékszik arra hogy ő milyen volt. Ahogy nőtt megváltozott. Kész felnőtt lett. 
- Ezzel most azt akarod mondani hogy én totál anyu vagyok? 
- A magabiztosságoddal és az önbizalmaddal vannak gondjaid. És eléggé szerény és félénk vagy,míg anyud nyíltan megmondja az őszintét és a tutit. Nem nyílsz minden ember felé..ő meg akivel csak tudott össze barátkozott.. és sose hagyta magát. Sokban hasonlítotok de nem teljesen.  A két öcséd inkább apád, aki teljesen nyugodt higgadt ember. Anyád és te állandóan pörögtök. Ne tudd meg milyen hiperaktív voltál 3 évesen. Ő is ugyan ilyen volt. Majd emlékeztetem már ezekre a dolgokra. Elnézőbb lesz veled. És hagyja hogy járd a saját utadat. De attól még énekelj. Hidd el.. megéri.. én is hallottalak már dúdolni a konyhában reggeli közben és a fürdőben is hallottalak. Legalább próbálkozz,meg fog tetszeni. Oké? 
- Hát.. oké. De anyát ne hívd fel. Nem akarom hogy tudja hogy panaszkodtam. 
- Rendben. Gyere,vacsorázzunk. Segíts megteríteni. - mondta nagyi,majd követtem a konyhába. Teljesen megnyugtatott a vele való beszélgetés. De tényleg zűrös vagyok? És nincs önbizalmam? Igen is van önbizalmam csak nem annyi amennyinek kéne lenni.. pff. Ezt bezzeg senki nem figyeli. Na mindegy. Miután megterítettünk szóltam a többieknek akik a kertben pihengettek és nagyapának aki szintén a kertben volt és olvasott hogy vacsora idő van. Mindenki gyorsan felpattant és megindultak a konyha felé. Nyilván mindenki eléggé éhes volt.